Teremtő Tiszta Fény - Tradicionális Reiki Központ - Tatabánya

Kedvezményes "gyógyító", gyakorló napok Reiki energiával. Az öngyógyító folyamat elősegítése. A test-lélek-szellem harmonizálása energetikai masszázsokkal, kezelésekkel, holisztikus szemlélettel. Egészségmegőrző mozgásformák. Tanfolyamok.

 

"A REIKI egy rendezett társadalomból indult ki (Japán), mely az egymásra odafigyelésen, törődésen és erős csoport összetartozáson alapszik."

 

dr.mikaousui.jpg

 

Mikao Usui 1865. augusztus 25-én született, Tokio mellett.

Buddhista kolostorban élt és tanult, harcművészetekkel is foglalkozott. Széleskörű tanulmányokat folytatott orvosi, pszichológiai, vallási és egyéb területeken, nem csak hazájában, hanem Ázsiában és Európában is.

Hogy saját magát fejlessze és másokon segíthessen, különböző gyógymódokat kutatott. A reiki felfedezése előtt egy zen kolostorban zen meditációt gyakorolt. 1921-ben egy 21 napos elvonulást kezdett a Kurama hegyen. A megvilágosodás élmény és a reiki itteni megtapasztalása hatására több éves munkával dolgozta ki a reiki rendszerét.

 usui.jpg

 Usui

takata.jpg

  Takata  

 

 

hayashi.jpg

Hajasi

 

reiki-kandzsi.jpeg.jpg

Reiki szó jelentése két részből tevődik össze: "rei", mint univerzális, egyetemes és "ki", mint energia.

A Reiki kézrátétel útján közvetített univerzális energia.

A Reikit közvetítő személy nem a saját, hanem az Univerzum energiáját közvetíti, csatornázza.

Kinek ajánljuk?

A Reiki tanfolyam mindenki számára hasznos, de kiemelten:

  • a masszőröknek, a kozmetikusoknak, az alternatív terapeutáknak
  • a szülőknek, akik szeretnének egészségesebb életet teremteni önmaguk és gyermekeik számára
  • a segítő foglalkozású embereknek
  • a gyermekeknek, akik olyan betegségekben szenvednek, amik folyamatos kezelést igényelnek
  •  akik akut betegségük kapcsán csillapítani kívánják fájdalmaikat
  • akik napi szintű stresszes állapotukat szeretnék levezetni, megelőzve a betegségek kialakulását
  • akik egészségük megőrzésével is szeretnék megtartani munkahelyüket
  • orvosoknak, ápolóknak és más egészségügyben dolgozóknak
  • a kismamáknak, a kisgyermekes szülőknek, akik kerülni szeretnék a gyógyszerek szedését

A Reiki energia a szervezetben oda áramlik, ahol szükség van rá, ezért nevezik „intelligens" energiának.

Elsősorban milyen esetben tanácsos alkalmazni:

  • különböző testi betegségek gyógyítására
  •  lelki problémák megszűntetésére,
  • öngyógyító folyamatok beindítására,
  • méregtelenítésre,
  • stressz oldására,
  • segítségével megszabadulhatunk káros szokásainktól, rossz beidegződéseinktől

A Reiki megváltoztatja a test energiafolyamatait, képes oldani az energetikai blokkokat, megemeli a kezelt terület rezgésszámát.

Már egy kezelés is képes beindítani a szervezet öngyógyító folyamatát. A teljes gyógyulás, tartós állapotjavulás eléréséhez azonban általában több alkalmas, rendszeres kezelésre van szükség.

A reiki általában segít mindenféle gyógyulásban, és nagyon gyorsan enyhíti a fájdalmat, valamint az egyéb heveny tüneteket.  Jól kombinálható mind a hagyományos, mind az alternatív gyógymódokkal.

A spirituális fejlődésre ugyancsak pozitív hatást gyakorol. A kezelések után az ember úgy érezheti, jobban érti a világ dolgait, és fontos felismerésekhez juthat el élete aktuális nehézségeivel kapcsolatban.

A Reiki abban is segít, hogy életünkben végrehajtjuk a szükséges változtatásokat, adott esetben meghozzuk a megfelelő döntéseket.

A Reiki minden egyes emberre másként hat, és hatását mindig ott fejti ki, ahol a befogadónak a leginkább szüksége van rá. Vannak azonban olyan közös hatások is, amelyeket mindenki megtapasztal. A Reiki egyensúlyba hozza a test energiáit, és segít az ellazulásban, csökkentve ezáltal a stresszhatást. Egyúttal hozzájárul ahhoz is, hogy a stresszhelyzetekre megfelelő reakciókat tanúsítsunk. Más szóval nemcsak a tüneteket kezeli, hanem azok kiváltó okait is megszünteti.

Vallás-e a Reiki?

" Nem vallás, de mégis köze van a hit világához, mert mint minden pozitív energia átadásának, ennek a módszernek is alaptézise a szeretet, ami minden ősvallás alapja. Filozófiája szerint minden élő és tiszteletre méltó, ráadásul mindennek megvan a maga rezgésszintje a Reikihez. Nekünk embereknek is, szerveinknek is. Lelki vagy fizikai problémák esetén, vagyis negatív hatásra ez a rezgésszint általában leesik, és alacsonyabb lesz a rezgésszámunk, viszont csak azon a számunkra magas rezgésszinten vagyunk képesek egészségesek maradni testileg és lelkileg. Ez a tibeti gyógymód a Reiki, ahhoz nyújt segítséget, hogy ezt a rezgésszámot ismét gyorsan visszanyerjük. Katalizátorként hat szervezetünkre, lehetővé téve, hogy szervezetünk beindítsa mihamarabb az öngyógyító mechanizmusát.

A Reiki nyugalmat, belső harmóniát, kiegyensúlyozottságot ad. Nem véletlenül mondja filozófiája, ettől sugárzik az ember. Jó tudni, hogy az energiavesztés táptalaja a betegségek megjelenésének, hisz az alacsony rezgésszint gyengíti az immunrendszert is. Lelkünknek és testünknek szüksége van a feltöltődésre, energiára, és ezt kaphatja meg egy Reiki kezeléskor vagy egy tanácsadás alkalmával.

Ezt a fajta életszemléletet érdemes kipróbálni, mert megtapasztalhatjuk, ha mosolygunk, visszamosolyognak ránk, ettől vidámabbá válunk, könnyebben észrevesszük környezetünkben a szépet és a jót, könnyebben végezzük feladatainkat."

 Jó, ha a Reiki kezelést a páciensnek kéri. Ezzel megteszi az első lépést a gyógyulása felé, hiszen tudatos elhatározást tesz, vágyik a gyógyulásra. A Reikiben nem kell hinni, ettől függetlenül is működik, de hasznos, ha a páciens legalább nyitott rá, befogadja, mint gyógymódot.

Egy átlagos, teljes testkezelés általában 50 percig tart (állapottól függően). A kezelés többféle helyzetben végezhető. Rövidebb kezeléseket általában széken ülve, hosszabb kezeléseket pedig fekvő helyzetben kap a kezelt személy.

A Reiki kezelés kulcsát az “energia hangolás” – más néven “beavatás” – jelenti. Ez a behangolási folyamat különbözteti meg a Reiki energiával való kezelést minden más gyógymódtól. Akit egyszer beavattak, az örök életére Reiki csatorna marad még akkor is ha nem használja ezt ki. Természetesen sokkal jobban érti a mindent átfogó erőt az, aki nap mint nap gyakorolja a reikit. A reikibeavatás nem tesz okvetlenül nagy gyógyítóvá vagy kiemelkedő személyiséggé. Egyszerűen csak napvilágra hozza azt, ami a legjobb bennünk. Megnöveli emberi képességeinket és az élet olyan aspektusait mutatja föl, amelyekkel addig nem voltunk tisztában.

A behangolási folyamatnak az a lényege, hogy lehetővé teszi az intenzív energiaáramlást. A behangolás valójában energiaátvitel, amely megnyitja az ember belső gyógyító csatornáját, és több univerzális életenergia átáramlását teszi lehetővé. Minden behangolás alkalmával bizonyos tisztulási folyamat megy végbe fizikai, érzelmi, tudati és spirituális szinten egyaránt. A behangolás felszabadítja a szervezetben lévő akadályokat, a mérgek szabadon eltávozhatnak.

"Azt nevezzük tradícionális Reikinek, ahol is

az élő reiki mester-tanítvány kapcsolat létezik,

4 behangolás van az egyes szinten,

Usui sensei útmutatója – Gokai -, Meiji versek és a Byosen ismerete

lényeges elemeit képezik a törzsanyagnak. (T.A.)

1.: Helyes Tudat. (Usui 5 útmutatója, meditáció)

2.: A másokon való segítés, a gyógyítás rendszeres gyakorlata.

3.: Szóbeli útmutatások követése. Megbocsátás.

Usui Reiki Ryoho gyakorló. legyen más irányzat tagja formailag."

Ha a behangolás után célod, az Okuden (gyógyítói szint),

annak feltétele, hogy: 

akarnod kell azt, és, hogy segíts az embertársaidon, valamint jól

érzékelj, és megtaláld a betegség okát." (F.GY.)

Ezeknek az alapja a sok gyakorlás!

 ------------------------------------------------------------------

Ha valaki valóban érdeklődik a Reiki kezelés iránt, a legjobb, ha

kipróbálja és megtapasztalja annak pozitív hatásait!

Ha felkeltettem az érdeklődését, kérem, keressen!

Szeretettel várom!

Bejelentkezni: +36/70/608-4591

 "A spirituális gyógyítás két ember bensőséges együttléte! Egy olyan mély, intim kapcsolat, melyben lelkük és szellemük egybeforr! A "gyógyító" tökéletesen érzi a másik ember minden apró rezdülését. Még azokat az apró rezdüléseket is érzi, melyek a másikban nem tudatosodtak. Tökéletesen tiszteletben tartja azokat, és közösen "munkálkodnak" azon, hogy elérjék a boldogságot adó teljességet és a testi-lelki gyógyulást!" / Pósa Ferenc/

 

gyogyito_szivarvany_kezek.jpeg

www.kapcsolatteremto-reiki.hupont.hu

 

„A jó dolgoknak azért kell örülnünk, mert tudjuk, hogy mire jók.

A rossz dolgoknak pedig azért, mert még csak ezután fogjuk megtudni, mire jók.”

(régi bölcs mondás)

"Semmit nem tudsz elrontani az életedben, minden, amit a jelen pillanatban

teszel, a legjobb tudásod szerint teszed. Sem felgyorsítani, sem lelassítani

nem tudod a fejlődésedet. Egészen egyszerűen csak figyeld ahogy történnek

az események, miközben teszed a dolgod. Tegyél meg mindent, ami a legjobb

tudásod szerint lehetséges, de SOHA NE AGGÓDJ AZ EREDMÉNYEK

MIATT."

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 30
Havi: 103
Össz.: 41 814

Látogatottság növelés
Oldal: A Reiki-ről
Teremtő Tiszta Fény - Tradicionális Reiki Központ - Tatabánya - © 2008 - 2024 - aranykapuegeszsegklub.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »